Kiállítás

eddigi kiállításaink
virtuális kiállítás
eddigi virtuális kiáll.
KUT-klub
eddigi KUT-klub
KIÁLLÍTÁS



EGYÜTT ÖRÖKKÉ
REDŐ FERENC ÉS VÖRÖS ROZÁLIA
festményeinek, grafikáinak és szőtteseinek kiállítása
Redő Ferenc 105 és Vörös Rozália születésének 100. évfordulója alkalmából

Megtekinthető: 2019. május 18-tól június 8-ig

REDŐ FERENC

Redő Ferenc 1933-1936-ig Aba-Novák szabadiskolájának növendéke volt.
1936-ban kötöttek házasságot.
Az iskola elvégzése után 1940-ig kiállító festőművész volt. A háborús évek, majd az ország újjáépítése és egyéb adminisztratív feladatok miatt - a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, az Iparművészeti Főiskola tanára - 1960-ig gazdag tapasztalatokat gyűjtött, de művészként nem dolgozott. 1960-tól 2012-ben bekövetkezett haláláig csak a művészetnek élt, ezen belül festőművész, grafikus, gobelin-tervező volt. Számos nagy méretű gobelinje díszít különféle közintézményeket: Hódmezővásárhely Városháza, Paksi Atomerőmű, Honvéd Kulturális Központ, Honvédkórház. Több nagyobb munka Vörös Rozáliával közös alkotás. Gobelinjei túlnyomó többségét azonban megbízás nélkül készítette.
Festményei, rajzai, metszetei a Magyar Nemzeti Galériában is megtalálhatóak. Ugyanakkor kisebb méretű munkái otthonokat is szépítenek. Tevékenységét a Munka Érdemrend Arany Fokozatával és SZOT díjjal ismerték el. Érdemes és Kiváló Művész volt, valamint a XIII. kerület díszpolgára.

VÖRÖS ROZÁLIA

Vörös Rozália festőművész (1919-1992) Budapesten született. 13 éves korában kezdett el tanulni az Aba-Novák szabadiskolában, mestere Aba-Novák Vilmos, Berény Róbert és Iványi Grünwald Béla volt. Hamar kitűnik kollégái közül. 1936-tól kezdve kiállító művész.
1936-ban köt házasságot kollégájával, Redő Ferenccel. 1940-ben születik első gyermekük: Katalin. A háború után a második gyermekük, Ferenc.
A II. világháború éveit egy kisgyermekkel egyedül küzdi végig Budapesten és Leányfalun. Ez idő alatt csak kevés alkalma van művészi munkát végezni, de maradandó alkotásai ma a leányfalusi és a pilisszentkereszti plébánia közösségi helyiségeit díszítik.
A háború utáni gazdasági helyzet nem kedvez a pályája kezdetén lévő fiatal művésznek. Az újjáépülő kulturális élet különböző területein végzett tevékeny¬sége következtében nem folytat művészi munkát. 1954-ben mond le állásáról és lesz újra füg¬getlen művész.
Fő műfaja az olajfestés, de dolgozik pasztellel is. A tájkép és a portréfestés¬ben egy¬aránt otthon van. Munkáit rendszeresen a Képcsarnok vállalaton keresztül értékesítette. A hatvanas évekkel kezdődően gobelintervezéssel is foglal¬ko¬zik, megtanul szőni, és több munkáját maga kivitelezte. Két szervezett tanfolyamon több érdeklődőt megtanít szőni. A legkiválóbbak tanítványai közül a művészházaspár terveinek állandó kivitelezői lesznek. Több mint 80 gobelinjéből 20-at készített megbízásra.
1992-ben, még művészi alkotó erejének alkonya előtt megbetegedett és meghalt. Munkái a Magyar Nemzeti Galéria, a Legújabbkori Történeti Múzeum, hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum gyűjteményeiben vannak, a Fővárosi Operettszínház, a Leányfalusi Községháza, az Országos Igazságügyi Tanács termeit díszítik, ill. magántulajdonban vannak.

MŰTÁRGYLISTA/ÁRLISTA

REDŐ FERENC


1./ Ábel sorozat I. Mi van a kunyhóban? -- 1934,
linómetszet akvarellel, papír, 23x16 cm, j.n. 40 000.-
2. II. Favásárlás -- 1934, linómetszet akvarellel, papír, 23x16 cm, j.n 40 000.-
3. III. Ábel büszkén -- 1934, linómetszet akvarellel, papír, 23x16 cm. j.n. 40 000.-
3/a. IV. Viszontlátás - 1934, linómetszet akvarellel, papír, 23x16 cm. j.n. 40 000.-
4. Tanya -- 1937, akvarell, papír, 35x49 cm, j.b.l.: Redő Ferenc 70 000.-
5. Szatmárnémeti -- 1942, akvarell, papír, 36x26 cm, j.n. 100 000.-
6. Szélfújta nádas -- 1960, akvarell, papír, 33x48 cm, j.j.l.: Redő Ferenc 70 000.-
7. Kati 20 éves -- 1960, tus, toll, papír, 22x16 cm, j.n. magántulajdon
8. Somló -- 1965, linómetszet, papír, 51x70 cm, j.b.l.: R. aláírva j.l.: Redő 70 000.-
9. Bábel tornya -- 1965, tus, toll, papír, 59x41 cm, j.n. magántulajdon
10. Kukorica -- 1966, tus, toll, papír, 37x26 cm, j.n. 60 000.-
11. Fokhagyma -- 1966, tus, toll, papír, 41x29 cm, j.j.l.: Redő 60 000.-
12. Füles Bagoly -- 1972, gobelin gyapjú 72x48 cm, j.j.l.: R 250 000.-
13. Furulyázó bohóc -- 1972, gobelin, hímzés, gyapjú, 48x67 cm, j.n. 200 000.-
14. Olaszországi utcarészlet -- 1983, gouache, papír, 35x25 cm, j.j.l: Redő Ferenc 80 000.-
15. Becsípett egyházfi -- 1983, gouache, papír, 39x28 cm, j.j.l: Redő Ferenc 90 000.-
16. Tutajon -- 1989, tus, papír, 41x53 cm, j.j.l.: Redő magántulajdon
17. Panaszkodó vice -- 2004, tus, toll, papír, 33x22 cm, j.n. 50 000.-


VÖRÖS ROZÁLIA

1. Lekvárfőző -- 1958, olaj, vászon, 74x57 cm, j.b.l.: Vörös R. 300 000.-
2. Műterem -- 1958, olaj, papír karton, 47x37 cm, j.b.l.: Vörös R. magántulajdon
3. Pihenőben -- 1959, pasztell, papír, 31x52 cm, j.n. 80 000.-
4. Fahordás -- 1961, olaj, vászon, 88x87 cm, j.j.l.: Vörös R. 300 000.-
5. Varjak -- 1967, olaj, papír karton, 43x69 cm, j.j.l.: Vörös R. 180 000.-
6. Zivatar -- 1969, pasztell, papír, 40x58 cm, j.j.l.: Vörös R. 80 000.-
7. Ártéri fűzek -- 1973, litográfia, papír, 30x44 cm, j.n. 60 000.-
8. Nagyvárosi forgatag – 1976, pasztell, papír 49x64 cm, j.j.l.:Vörös R. 1976 mgt
9. Házaspár -- 1976, gobelin, gyapjú, 83x56 cm, j.b.f.: VR L. magántulajdon
10. Varsaszedő -- 1979, olaj, papír karton, 60x69 cm, j.n. 200 000.-
11. Műterem-ablakból -- 1981, pasztell, papír, 48x63 cm, j.alul: Vörös 120 000.-
12. Nettunoi utca -- 1983, pasztell, papír, 63x48 cm, j.n. 160 000.-
13. Taorminai színház -- 1983, pasztell, papír, 48x62 cm, j.n. 180 000.-
14. Olaszországi híd -- 1983, pasztell, papír, 38x44 cm, j.j.l.: Vörös 100 000.-
15. Komp -- 1983, pasztell, papír, 48x36 cm, j.n. 80 000.-
16. Pályaudvaron -- 1985, olaj, vászon, 75x43 cm, j.n. 250 000.-

A műveket válogatta és a kiállítást rendezte: Zsákovics Ferenc művészettörténész.
Köszönetet mondunk a művészek gyermekeinek, dr .Redő Katalinnak és dr. Redő Ferencnek, hogy a művek kölcsönzésével és támogatásukkal lehetővé tették a kiállítás létrejöttét.


A művész házaspár utolsó képe
Abel sorozat: Mi van a kunyhóban
Abel sorozat: Viszontlátás
Bábel tornya
Becsípett egyházfi
Fokhagyma
Furulyázó bohóc
Fülesbagoly
Kati 20 éves
Kukorica
Panaszkodó viceházmester
Somló
Szatmárnémeti
Szélfújta nádas
Tanya
Tutajon
Lekvárfőző
Műterem
Nagyvárosi forgatag
Nettunoi utca
Pályaudvaron
Pihenőben
Taorminai szinház
Varjak
Zivatar
Ártéri füzek
Fahordás
Házaspár
Műterem ablakból
Olaszországi híd
Komp
Olaszországi utcarészlet
Vörös Rozália: Varsaszedő


1055 Budapest, Falk Miksa u. 13. Telefon: +36-1/302-5337. Mobil: +36-20/983-7246
E-mail: haasgaleria@haasgaleria.hu, haasgaleria@tvnetwork.hu
Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig: 10 - 18 h, szombaton: 10 - 13 h